Ing. Gerhard Königstorfer
Technikusból ügyfélszolgálati vezető
Közel 20 év technikusi munka után 2000-ben vettem át a linzi ügyfélszolgálat vezetését, jelenleg egy 19 főből álló csapatért felelek. Mindennap örömmel tölt el, ha sokéves tapasztalatomat átadhatom másoknak, valamint hogy technikusokból álló csapatommal együtt szembesülhetek a kihívásokkal, és elérhetem céljainkat. Egy csodálatos tapasztalat, hogy eddig egy fiatal kollégát segíthettem, hogy megoldjon és sikeresen elintézzen egy szinte lehetetlen feladatot.
A linzi telephely ügyfélszolgálatának vezetője
Egy esély a nehéz időkben
1980-ban, amikor az álláskeresés a gazdasági nehézségek miatt nem volt egyszerű, a Schrack Seconet lehetőséget adott arra, hogy technikusként megvessem a lábam. Már egész az elején egy javítás után fellelkesített, ha az ügyféltől pozitív visszajelzést kaptam.
Telefonrendszerek összeszerelésével kezdtem, de hat hónapon belül váltottam a speciális termékek szervizére, melynél akkoriban a középpontban az üzenetrögzítők és a tárcsás készülékek álltak, de a már relével vezérelt kórházi hívórendszerek és az 1. mikroprocesszorral vezérelt tűzjelzõ rendszer is.
Felemelkedés
Körülbelül 20 éves intenzív munka és folyamatosan változó termékkörnyezet után vettem át a linzi iroda ügyfélszolgálatának az irányítását. Feladataim a következők:
- Első szintű támogatás az ügyfelek kérdéseivel kapcsolatban
- Hibaelhárító technikusaink beosztása és koordinálása
- Javítási ajánlatok pontosítása
- Költségkontroll
- Műszaki berendezések előkészítése
- Az alkalmazottak vezetése és kapcsolattartói munka problémák esetén
- A barátságos, kollegiális és megértő viselkedés egymással szemben
- Önálló munkavégzés
- Hogy végigkövethetem, amint egy ötletből siker lesz
A pénz önmagában nem boldogít Fontos megtalálni a személyes súlypontot és értékeket mind a magánéletben, mind pedig a szakmai környezetben. Különösen fontos számomra a családom, valamint a munkahelyen és a baráti körben, mint például a tűzoltóságnál kialakult barátságok.
és ez látható is
További történetek munkatársainktól
Ez is érdekelheti
Schrack Seconet KFT.HU-1119 Budapest, | Támogatás ügyfeleink számára |