Peter Zangger
Műszaki ügyfélszolgálati vezető, Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland
Villanyszerelőként tanultam, és 1989-ben egy barátom hívta fel a figyelmem, hogy szerelőket keresnek. Már az felvételi beszélgetésen megkaptam az állást. Körülbelül öt év elteltével gyengeáramú technikusból vezető technikus lettem, 2008-ban kineveztek csoportvezetőnek, és 2020 óta Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland műszaki ügyfélszolgálatának vezetője vagyok.
dolgozik a Schrack Seconetnél és 2003 óta az üzemi tanács elnökségi tagja
Egy különleges élmény
A mai napig emlékszem egy különleges pillanatra, amikor újdonsült csoportvezetőként régi munkatársaimmal együtt egy ügyfélnél voltam helyszínen. Az ügyfeleknek úgy mutattak be, hogy „ő itt a főnök”. Eddig a pillanatig még soha nem hívott így senki. Ezután beszéltem erről a kollégáimmal, és mondtam nekik, hogy erre nincs szükség, hisz egy csapat vagyunk. A válasz csak annyi volt, hogy „Kiérdemelted ezt a pozíciót. Kezdj el hozzászokni.” A teljesítményemnek ez az őszinte elismerése fantasztikus érzés volt, és még most is az.
Feladatok
A műszaki ügyfélszolgálat vezetőjeként felelős vagyok a vállalati céljaink megvalósításáért. Értékelem és optimalizálom munkafolyamatainkat és gondoskodom a munkatársak ki- és továbbképzéséről; egyúttal hosszú távon is megpróbálom őket a vállalathoz kötni, illetve a részlegek közötti koordinációból adódó kihívások is a napi szintű feladataim közé tartoznak
2003-óta az üzemi tanács elnökhelyettesi feladatait is ellátom, tanácsokat adok a munkatársaknak, képviselem az érdekeiket és kapcsolódási pontként működöm a vállalat vezetése felé.
- A munkatársaim
- Kapcsolat a munkatársakkal
- Feladataim közé tartozik a munkatársak motiválása és fejlődésre való ösztönzése
a gondolatolvasás lenne. Így másfajta érzéseim és nézőpontjaim is lehetnének az élet dolgairól.
és ez látható is
További történetek munkatársainktól
Ez is érdekelheti
Schrack Seconet KFT.HU-1119 Budapest, | Támogatás ügyfeleink számára |