Kalmár András

stratégiai igazgató

Cégünk, a Schrack Seconet Kft. piacvezető Magyarországon az ipari tűzjelző berendezések területén és ez biztonságot jelent az itt dolgozó munkavállalók számára. Vállalatunk ugyanakkor méltányolja alkalmazottjait, fontos értékként kezeli őket. Én a magam részéről szeretem, hogy változatos feladatokat láthatok el a mindennapi munkám során. Élvezem, hogy napról napra változatos, sokszínű kihívásokkal nézek szembe és új ötleteket találhatok ki.

Feladataim a Schrack Seconet Kft.-nél:

Stratégiai igazgatóként én felelek a szolgáltatási részleg éves költségvetésének elkészítéséért. A szolgáltatási divíziók, a tervezési részleg egy részének valamint a debreceni és győri kirendeltségek illetve, azok ügyfélszolgálatának vezetői feladatait látom el. Főbb tevékenységeim között szerepel a csapatok célkitűzéseinek meghatározása, valamint együttműködés a csapatvezetőkkel a célok elérésének érdekében. Évente személyes célokat is meghatározunk a csoportvezetők számára, melynek alapján negyedévenként visszajelzést adok a teljesítményükről, fejlődésük üteméről és munkájukról. Ezen kívül kapcsolatot tartok a fontosabb ügyfeleinkkel és szorosan együtt működöm a szakhatóságokkal is. Az egyik elsődleges feladatom, az általunk nyújtott magas színvonalú szolgáltatás folyamatos biztosítása. Ennek elérése érdekében törekszem mindig naprakész lenni, valamint lépést tartani az újításokkal az anyavállalatunknál és a tűzjelző szektorban egyaránt. Munkám fontos része még a csapatszellem építése és a munkavállalói lojalitás erősítése is. Sok időt töltök ezek megvalósításával.

Ha szuperhős lehetnél, milyen szuperképességed lenne és miért?
Az időutazás. Szívesen utaznék az időben, mert a múlt és a jövő alaposabb megismerése értékes tapasztalatokkal szolgálhat, valamint segíthet az összefüggések mélyebb megértésében.

Mi volt a legjelentősebb eredményed a Schrack Seconet Kft.-nél?

Első nemzetközi projektemre tekintek eddigi legnagyobb sikeremként. 2010-ben a Budapest Airporttal vészhangosítás rendszerről próbáltunk megegyezni. Ez volt az első alkalom, amikor angolul kellett részt vennem üzleti tárgyaláson. Az építkezés éjszakai műszakban zajlott 3 éven át, így tulajdonképpen nappal az irodai feladataimat láttam el, éjszaka pedig a kivitelezést felügyeltem. Habár meglehetősen kimerítő volt, de hasznos projektnek bizonyult, mivel lehetővé tette számomra, hogy megmutassam szakértelmem és elkötelezettségem.

 

András Kalmár
stratégiai igazgató
Egészen nyugodt voltam az első napon, amikor a Schrack Seconethez jöttem, mivel tudtam, hogy két ismerősöm is lesz itt. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindketten szabadságon vannak, így egyedül kell szembenéznem az első napok kihívásaival. Bár eleinte kicsit megrettentem, a nap végére rájöttem, hogy milyen segítőkész és támogató az egész csapat. Kihívásokkal teli, de egyben nagyszerű első nap volt a Schrack Seconetnél!
Három dolog, amit különösen nagyra becsülök a munkámban:
  • A változatos és kihívásokkal teli csapatmunkát.
  • A lehetőséget, hogy folyamatosan fejleszthetem önmagam és képességeimet,
  • és, hogy olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akik területük kiváló szakértői.
Hogyan jellemeznéd magad egy szóval?

Elhivatott. Ha kitűzök egy célt, soha nem adom fel. Mindvégig kitartok mellette.

András Kalmár
stratégiai igazgató
„Életemben eddig a legfontosabb feladat apának lenni, hiszen szülőként az ember kénytelen találékonnyá válni. Folyamatosan játékos megoldásokkal kell előrukkolnunk, miközben állandóan új dolgokat tanulunk magunkról is. Minden tapasztalat amit szülőként szerzünk, a mindennapi életben is értékesnek bizonyul."
Szeretjük azt, amit csinálunk
és ez látható is
A csapatszellemünk, a munkahelyi légkör és a meggyőződésünk szerint is tetteink során az ügyfeleinket kell a középpontba helyezni. Ez tetszik Önnek? Akkor örülünk, hogy jelentkezett.

További történetek munkatársainktól

Ez is érdekelheti

Munkatársaink történetei
Karrier
Munkatársaink történetei
Munkatársaink történetei
Betöltendő állások a Schrack Seconet-nél
Karrier
Betöltendő állások a Schrack Seconet-nél
Betöltendő állások
Betoeltendo Allasok
Betoeltendo Allasok
Betoeltendo Allasok
Adatok és tények a Schrack Seconetről
Vállalat
Adatok és tények a Schrack Seconetről
Adatok és tények
Amit a Schrack Seconetről tudnia kell
Vállalat
Amit a Schrack Seconetről tudnia kell
Vállalat
Szolgáltatói portál: Fontos információk éjjel-nappal
Szolgáltatások
Szolgáltatói portál: Fontos információk éjjel-nappal
Szolgáltatói portál
Elégedett ügyfelek világszerte
Vállalat
Elégedett ügyfelek világszerte
Referenciák
Szakértő a tűz megbízható észlelésében és a riasztásban
Tűzjelző
Szakértő a tűz megbízható észlelésében és a riasztásban
Fire Alarm
Integral EvoxX – A világ egyik legmegbízhatóbb tűzjelző rendszere
Rendszer | Tűzjelző
Integral EvoxX – A világ egyik legmegbízhatóbb tűzjelző rendszere
Integral EvoxX tűzjelző berendezés
Szöveges riasztás: Nyílt tereken elengedhetetlen
Tűzjelző | Rendszer
Szöveges riasztás: Nyílt tereken elengedhetetlen
Hangosítási rendszerek
Súgó és kapcsolat
Schrack Seconet KFT.

HU-1119 Budapest,
Fehérvári út 89-95.
+36 1 464 4300
budapest@schrack-seconet.hu

Minden telephely megjelenítése

Támogatás ügyfeleink számára

Nemzetközi támogatás
Kapcsolatfelvételi űrlap

HU