BX-MDH - forradalmian új ajtótartó mágnes

mágnes

A Schrack Seconet vállalat új fejlesztése, melyre méltán lehetünk büszkék, a BX-MDH ajtótartó mágnes, amely a hagyományos ajtótartó mágnesekkel szemben nem áll folyamatos megtáplálás alatt, hanem állandó mágnesként közvetlenül érintkezik a hurokkal. Az intelligens körtartó mágnes ezen kívül megállapítja az ajtó pozícióját, és továbbítja a központnak. Megszűnnek a magas üzemi költségek és a környezetterhelés, ami a korábbi elektromágnesek esetében elkerülhetetlen volt.


Zseniálisan egyszerű

Az ajtótartó mágnesek a tűzvédelmi ajtókat normál üzemelés közben nyitva tartják. Tűz esetén bezárják az ajtókat, és megakadályozzák a tűz terjedését. Korábban az ajtótartó mágneseket az ajtók nyitvatartásához folyamatosan árammal kellett ellátni. Szükség esetén megszakították az áramellátást, és ezáltal az ajtókat bezárták.

A fejlesztőknek végre sikerült ezen változtatni, így fölöslegessé váltak ezek a nagy árammennyiséget fogyasztó készülékek – méghozzá nagyon egyszerű módon úgy, hogy az ajtótartó mágnesek működésmódját megfordították. A BX-MDH (MagneticDoorHolder) állandó mágnessel rendelkezik, amely normál üzemelés esetén nyitva tartja a tűzvédelmi ajtókat anélkül, hogy elektromos áramot fogyasztana. Szükség esetén a tűzjelző rendszerre csatlakoztatott BX-MDH parancsot kap, hogy hozzon létre egy kis áramimpulzust, és ezáltal rövid időre semlegesíti az állandó mágnes tartóerejét. A beépített akkumulátor ezt lehetővé teszi, és így lehetségessé válik az ajtó akaratlagos bezárása.


Rafinált és megfontolt

A BX-MDH ajtótartó mágnes nem csak költség- és környezetkímélő működésmódja miatt forradalmi, a Schrack Seconet ajtótartó mágnese beazonosítható, és bekapcsolható a belső tűzjelző rendszerbe. Beépített csatlakozással rendelkezik a multifunkcionális belső X-LINE hurokvezetékhez. Ennek köszönhetően a BX-MDH rendkívül intelligens is: Megszakítás esetén vagy ha a belső X-LINE-ban rövidzárlat következik be, akkor a rövidzárlat izolátor gondoskodik arról, hogy a hurokvezetékben minden elem korlátlanul tovább működjön. Minden mágnes külön címezhető és tervezhető; így minden egyes ajtó külön vezérelhető. A BX-MDH-ba fixen beépített végálláskapcsolónak, valamint az ajtókeretben található opcionális kiegészítő végálláskapcsolónak köszönhetően az ajtópozíció folyamatosan felügyelhető, és zavar esetén elküldhető a megfelelő üzenet. Ha például az ajtó blokkolva van, akkor a tűzjelző berendezés megkapja erről tűz esetén a tűzszakasz különválasztásához rendkívül fontos információt.

Az ajtótartó mágnesek a tűzvédelmi ajtókat normál üzemelés közben nyitva tartják. Tűz esetén bezárják az ajtókat, és megakadályozzák a tűz terjedését. Korábban az ajtótartó mágneseket az ajtók nyitvatartásához folyamatosan árammal kellett ellátni. Szükség esetén megszakították az áramellátást, és ezáltal az ajtókat bezárták.

A fejlesztőknek végre sikerült ezen változtatni, így fölöslegessé váltak ezek a nagy árammennyiséget fogyasztó készülékek – méghozzá nagyon egyszerű módon úgy, hogy az ajtótartó mágnesek működésmódját megfordították. A BX-MDH (Magnetic Door Holder) állandó mágnessel rendelkezik, amely normál üzemelés esetén nyitva tartja a tűzvédelmi ajtókat anélkül, hogy elektromos áramot fogyasztana. Szükség esetén a tűzjelző rendszerre csatlakoztatott BX-MDH parancsot kap, hogy hozzon létre egy kis áramimpulzust, és ezáltal rövid időre semlegesíti az állandó mágnes tartóerejét. A beépített akkumulátor ezt lehetővé teszi, és így lehetségessé válik az ajtó akaratlagos bezárása.


Fenntartható innovációk – Schrack Seconet mérföldkövek a környezetvédelemben

Schrack Seconet, mint csúcstechnológiájú vállalat nem csak az éllovas szerepét tölti be a tűzjelző rendszerek területén, hanem felelősségtudatos vállalatként fejlesztésével az energiaforrásokat kímélő és környezettudatos lépést tett.

In order to continuously improve our service for you, we use cookies on our website. Further information on cookies and data protection can be found here. By using this website you agree to the use of cookies.

Estimado visitante,

Estamos en proceso de mejora de nuestra página web con una versión en español.
Entretanto puede visitar la página web en inglés y descargar nuestro catálogo pinchando aquí.


La empresa, con sede central en Viena, desarrolla, diseña y fabrica sistemas de comunicación en Austria.

VISOCALL IP es un sistema de tecnología IP utilizado en hospitales y residencias de mayores de gran flexibilidad que permite la integración junto a sistemas existentes de comunicación hospitalaria. VISOCALL IP gestiona las llamadas de paciente enfermería mediante tecnología IP, así como el control de TV, Radio, Sistemas de entretenimiento y otros sistemas en una única plataforma.

La red, basada en tecnología IP, constituye una manera económica, segura y ampliable, por todas sus funciones, para el sector sanitario. VISOCALL IP está certificado por VDE 0834, que asegura la fiabilidad y disponibilidad permanente ALL IN ONE, ONE FOR ALL.